Mi az, amit mindenki tud Stephen Hawkingról? Több mint valószínű, hogy a következő két dolgot: tolószékes és tudós. De ha belógatjuk a képbe az elméleti fizika, meg ősrobbanás, meg Higgs-bozon, meg gravitációs hullám, meg ilyen (totál kínai?!?!) fogalmakat, talán kicsit közelebb kerülünk a valósághoz. Ezzel talán... De nem feltétlenül egy mézes-mázos életrajzi filmen keresztül. Lássuk A mindenség elméletét! 

Képzeld el, hogy jár a Roxfort fizika tanszékére egy kissé álmodozó tudós-palánta. Akinek nap amint nap megoldhatatlan feladványokat ad a közhelyekkel dobálózó Lupin professzor. Minden szipi-szupi, főhősünk remekül kijön a többi griffendélessel, majd egy házibuliban megismerkedik egy helyes hollóhátis csajjal, akivel össze is jönnek. Majd egy szépnek induló napon ifjú zsenink feje a kockakövön csattan, ami miatt kiderül, hogy beteg. Küzdelem, küzdelem, küzdelem, hoppá. Imígyen szóla a konfliktus. 

A film, ami olyan, mint egy olvadó fagyi

Hála istennek nem depressziós, érfelvágós, önnön sajnálatába mélyedő hangulatot kapunk gigantikus életbölcsességekkel, hanem - feltételezem - egy, Hawking személyiségéhez passzolóbb, életigenlő, vidám hozzáállást próbál közvetíteni a film - igen, gigantikus életbölcsességekkel. Az érdekes azonban az, hogy a dráma és a pozitív szemléket kiölik egymást. Az elején nem operál feszültséggel a film, mire pedig ki kellene csúcsosodnia, el is sikkad az egész, ezzel a hangulat is olyan, mint az olvadt fagyié. Jó, jó, de... ha nem muszáj, inkább nem eszed meg. Ha az alapötlet és a színészek a fincsi fagyi, a forgatókönyv az, ami megolvasztja őket, minden más pedig a szétázó tölcsér.

A filmben az életrajzi vonal mellett a legnagyobb hangsúlyt az ősrobbanás-elmélet kapja, nagyjából és egészében véve - legalábbis a film szerint - ez Hawking legjelentősebb munkája. Ami biztos, hogy rétegnek szól, mégpedig az úgynevezett tudatlan és érzelmektől terhes közönségnek. Az elméletet ugyanis egy asztallap egysíkúságára húzták ki. Ezen a szinten talán ez nem akkora baj, hiszen nem azért ül be az ember fia-lánya a moziba, hogy két órán keresztül egyenleteket és tudományos szakszavakat toljanak az arcába. Ettől függetlenül zavaró, hogy az asztallapnál nem is kapunk többet, pedig ennél még a Wikipédián is jóval érdekesebben magyarázzák el az elmélet lényegét.

Egyébként az egész film alatt volt egy olyan kellemetlen érzésem, mintha az alkotók folyton oldalba böknének azzal a felkiáltással, hogy te.. te, figyelj már. Nézd már baszki, Stephen Hawking csajozik! És amúgy tényleg. De ez nem maradt annyiban: folytatódott azzal, hogy hihi, na, ezek szexelnek... aztán jééé, ott a gyerek... Majd következett a szegény vergődő állat prototípusa... Aminek az lett a vége, hogy még a néző érezte szarul magát, amiért kb. beült a moziba.

Egy emberes meló?

Eddie Redmayne szépen hozza Hawking figuráját, külsőre kísérteties a hasonlóaság, meg is érte azt a bizonyos Oscar-díjat. Innen üzenném Benedictnek, hogy habár minden tiszteletem az övé, ilyen az, ha valaki nem nyom full kretént. Szép munka, de kíváncsi leszek, hogy a későbbiekben sikerül-e majd kilépnie Redmaynenek Hawking árnyékából.

A Jane Hawkingot játszó Felicity Jonestól viszont nem dobtam le az ékszíjat. Nagyjából csak azt bizonyította, ha szemmel ölni lehetne, ezt a galaxist már tutira rég kicsinálta volna. A karakter küzdelme és vívódása férje betegségével, majd a fordulattal kapcsolatban... a mindennapos áldozatvállalás és a nüansznyi, de érezhető feszültségkeltő elemek vonata valahol félúton kisiklott. Okozott egy kisebb tömegszerencsétlenséget, de kevés sérültel, kis pánikkal. Karakter szempontjából őt érzem hangsúlyosnak, színészi teljesítmény szempontjából viszont egyértelműen partnerét. 

Rajtuk kívül minden színész szimpla statiszta, még Charlie Cox, a Jonathant játszó ifjú titán is. Szimplán csak cuki volt, a súlyát pedig a fordulat kellős közepén ő is elvesztette, hogy aztán kizuhanjon a világegyetemből.

Átugorva a rendezői munka és a tecnhika milyenségét: összességében véve nem volt rossz A mindenség elmélete, de kicsit több kreativitással, egy ütősebb forgatókönyvel egy zseniálisan jó filmet hozhattak volna ki belőle az alkotók. Ez legnagyobb bánatomra elmaradt, pedig érdekelt volna egy kevésbé banális és kevésbé semmilyen mozi. A vége azért jó volt. Oké, aláírom, kizárólag azért kapott 10/8-as értékelést tőlem a film IMDB-n, mert pont az a rész bőgetett meg. Na mindegy.