Láttál már Hallmark filmeket? Tudod, azokat a F kategóriás lagymatag családi mozikat, amiket főműsoridőben adtak azon a bizonyos csatornán. C kategóriás színészek, olyan forgatókönyvírók, akik otthon, álnéven olcsó ponyvát írnak, családi tragédia köré összpontosuló fő történetszál, hétköznapi karakterek, olyan főhősök, akik otthonról menekülve valamiért arra kényszerülnek, hogy hazatérjenek valamilyen probléma miatt és megoldják azokat, néhány szóvirág, olcsó, apró poénok, egy könnyfakasztó fordulat. És hoppá, megvan anyám beszédtémája a következő másfél órára. Nnna. Valami ilyesmi A bíró is, csak faszább színészekkel.

Szóval képzelj el egy chicagói jogász-cápát, Hanket, aki pont leszarja, tényleg ártatlan-e az az ürge, akit épp felmentetett, és röhögve körbepisálja az ügyészeket, akiknek még a képükbe is vágja, hogy az igazság nem fizet olyan jól, mint a börtön gondolatától rettegő milliomosok. Egy nem is olyan szép napon Hank kap egy telefonhívást arról, hogy az anyja meghalt. A házassági válsággal küzdő védőügyvédnek nincs más választása: hazautazik indianai szülővárosába, ahonnan 20 éve egy Metallica koncertre szökött el, és azóta nem igazán tette tiszteletét odahaza. Apját, a nagytiszteletű Palmer bírót megviseli neje elvesztése, de ez sem töri meg a jeget közte és a tékozló középső fiú között. A temetés éjszakáján azonban történik valami: a bíró elindul a közértbe tojásért (merthát melyik másik időpont lenne alkalmasabb egy doboz jóféle tojás vásárlására, mint egy esős éjszaka), összetalálkozik egy olyan frissen szabadult börtöntöltelékkel, akit ő jutatott rács mögé, majd innentől képszakadás. Másnap reggel a kocsin baleset nyomai és a halott börtöntöltelék vére, a bíró pedig magyarázkodni kénytelen. Kitaláljátok, egy íves csavar után ki lesz a védője? HM? Hát nem a közértes.

Az ügyvédes filmek még mindig szexik, Vasember foghagymasegge pláne

Vagy legalábbis a Warner Brothers ezt igyekszik elhitetni a közönséggel. Merthát a jogászos mozik/könyvek mindig is népszerűek voltak, John Grisham óta pedig a csapból is ők folynak. Viszont elég régi a nóta, szóval ma már sorozatot sem menő gyártani a témában. Azért a Férjem védelmében rajongói ne sírjanak nagyon, ők zabálni fogják a kisebbik Robert még ötven évesen is formás hátsóját a tárgyalóteremben. Nem pont ez az, amivel el lehet adni egy ügyvédes, családi drámát? DE.

Szerencsére a mozi nagy erőssége a történet kellően drámai felépítése, úgyhogy akkora szükség azért nem volt a fenékvillantásra. Természetes könnyedséggel áll kontrasztban az igazság szolgája és a törvény összetűzése, az atyai vasszigor és a lázadó kamasz határfeszegetése, a régi sérelmek, hibák a jelen kihívásaival, nem utolsó sorban a menekülés és a predesztináltság.

A főszál mellett kiegyensúlyozott melléktörténeteket is kapunk, amelyek jól illeszkednek a nagy egészhez. Megkapjuk a teljes háttérsztorit, de nem tolakodón, hanem finoman és könnyedén hozzáépítve a történethez, hogy teljes képet alkothassunk az ítélethozatalhoz.

Külön pozitívum a Marvel univerzumból kiszabadult Robert Downey Jr. alakítása, aki otthon hagyta Tony Starkot, és folyamatosan azt bizonyítja, hogy ő sokkal többre képes egy arrogáns multimilliárdos eljátszásánál (nem is túl valószínű, hogy máskülönben elvállalta volna a szerepet a bizonyítási vágyon túl). Ezt persze eddig is tudtuk, úgyhogy olyan nagy meglepetés nem ért a játéka közben. Attól nem kell tartani, hogy a többiek leszínészkedik, az viszont megjegyzendő, hogy néha olyan érzése támad a nézőnek, mintha direkt produkálná magát a film során, hangyafasznyit túljátszva a témát. Ennek ellenére szép alakítás volt. És hogy egyet értek-e azzal, hogy a magyar hangja Stohl Buci volt? NEM. NEM, NEM, NEM, és ezerszer is nem. Nincs bajom Bucival, de ehhez az emberhez ez a hangfekvés és hangsúlyozás semmilyen szinten nem passzol. (Gyerekek, nézzetek filmet eredeti szinkronnal! Készült: a Nemzeti NézzetekFilmetEredetiSzinkronnal Társaság támogatásával.)

A film másik nagyágyúja Robert Duvall, aki előtt le a kalappal, hogy 84 éves korában egyrészt viszonylag jól tartja magát, másrészt ennyire jól színészkedik. Jó, oké, persze, semmi meglepő nincs ezen, a kisujjában van a szakma. A tiszteletet parancsoló bíró/özvegy/apa/nagyapa szerepére remek választás volt, hiszen hitelessé teszi a fizikailag és mentálisan is leépülő, idős Palmer bírót. A küzdelme a legemberközelibb karakterré teszi, amiért kettőnél több díjat érdemelt volna.

A harmadik öregmotoros a filmben Billy Bob Thornton, aki viszonylag rövid időt tölt a vásznon. Ő alakítja a szőrösszívű ügyészt, aki egyébként inkább tűnik egy revolverrel lövöldöző, igazságosztó cowboynak, mint annak, aminek lennie kéne: egy sikeres, pedáns védőügyvédnek. Ami szerintem fájdalmasan érinthet pl engem és sorstársaimat, az, hogy mennyire alulértékelt/írt a szerepe, többet is kihozhattak volna belőle az alkotók.

End of the line, a többi, 90%-ban sorozatszínész ugyanis nem sokat nyom a latba. Vincent D'Onofrio és Jeremy Strong, a Hank testvéreit alakító színészek viszonylag jól árnyékolták a családi drámát az összetört sportolói karrierrel és az értelmi sérült lét ábrázolásával, illetve Dax Shepard sem volt rossz a berezelt ügyvédként/bútorkereskedőként. Vera Farmiga nem sok vizet zavart, de ex-kedvesként tovább színezte a történetet, és… hát és úgy ennyi. Kifújt. Kész, vége. Nincs több pozitívum. Sajnálom. Na vágjuk ki szépen ezt a fát!

Amikor aligátorteknőssel ütnéd agyon a rendezőt és a forgatókönyvírókat

Aki ezt a mozit egyértelműen elbaszta, és késő délutáni Hallmark filmmé tette, az David Dobkin és a Nick Schenk - Bill Dubuque duó. Utóbbi kettő főleg azért, mert megírta az utóbbi idők egyik legbutább, legFOSabb szövegkönyvét, az előbbi pedig azért, mert hagyta ezt az egészet, és eszébe se jutott rászólni erre a két idiótára, hogy ilyet az unokahúgaim írtak 12 évesen, nem pedig két felnőtt férfi. Az ugyanis nem számít értékelhető szövegnek, ha a színészek alánarrálják saját magukat azért, hogy a néző is ÉRTSE, mi a faszomat csinálnak épp. Az sem számít ám értékelhetőnek, ha Paulo Coelho-tól nyúlnak üres frázisokat, és hogy ne csak a levegőbe beszéljek, tessék, itt van egy:

„– Abban a pillanatban döntöttem. Én leszek a saját történetem főhőse. Túl nyálas?

– Epifánikus”

Felelte Hank Samanthának, aki erre rábukott a férfi farkára. Legalábbis minimum ennek kellett volna történnie ahhoz, hogy ez a patetikus kép elfogadhatóvá váljon.

A biztonság kedvéért azért kiírtam még pár aranyköpést, mert nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy kínomban röhögjek, amikor ezeket a mondatokat meghallottam a filmben. A magyar szinkronban ezek szó szerint így hangzottak el:

„Nincs egy huncut vasam sem.”

 

„Tudom, rég nem jártál itthon Hank, de az elv, hogy az indulást megkönnyítendő, farolva kell beállnunk, nem vesztette érvényét.”

Itt az év riposztja is, Hank apját védi bátyja előtt, hiszen épp megtalálták fater ütött-kopott kocsiját a baleset után. Apuci válaszol.

„ – Várjunk csak, ne tegyünk úgy, mintha olyan bonyolult lenne. Kétség sem merülhet fel. Ő is ember. Megözvegyült. Megtévedt. Megnyomta a kocsit. Előfordul.

– Mint a házasságoddal? Az is sérült!”

 

 „Dickham [az ügyész] egy kígyóbűvölő, és ha rázendít a furulyájával, az esküdtek az ő szemével látnak. És akkor elfelejtheted, hogy félárbocra engedik a zászlót, miután meghalsz!”

Nem mintha a magyar fordítók nem tettek volna rá egy fél lapáttal a dologra, de szerencsétleneknek ritka szar alapanyagból kellett dolgozniuk, szóval elnézést tőlük. Főleg azért, mert erre a munkára kárhoztattak. Direkt megnéztem eredeti szinkronnal is. Kínosan rossz a szöveg.

Azt se felejtsük, hogy a korosodó korosztály nyelvezetének feldolgozása mellett cél volt a fiatalság bevonzása is a mozikba (ha a Vasember felkérése főszereplőnek még nem lett volna elég egyértelmű…), hiszen olyan übertrendi kifejezéseket is használtak a szövegkönyv megírása közben, mint a „szitu, infó, kircsi”. Szerintem ez magáért beszél.

A két, jóformán totál amatőr író vétkét túlteszi Dobkiné, akinek a munkáján tisztán látszik, hogy nem érett meg egy dráma összerakására. Főleg annak tükrében, hogy olyan filmeket jegyez, mint az Ünneprontók Ünnepe, a Testcsere, a R.I.P.D. – Szellemzsaruk, a Télbratyó és az Anyámon a tanárom. Sajnos a vágás is ezt a szemléletet tükrözi, pedig néha azért megcsillan a remény, hiszen vannak igazán szép kompozíciók és képkivágások. Ez persze inkább az operatőr számlájára írandó-. Az összegzésen azonban ez nem változtat: nem ezen a filmen kellett volna gyakorolnia. És erről még Robert segge sem tudja elterelni a figyelmet.

Jjjjja. És a zene is olyan, mint egy délutáni, langyi teazsúr official soundtrackje.

Verdikt:

A bíró sokkal, sokkal több lehetett volna, mint amivé vált: egy késő délutáni matiné kedves kis családi, könnyen felejthető drámájává. Nagy színészek, jó alakítás, kliséktől hemzsegő, de nem fájdalmas alkotás, ami mégis inkább egy mentális mészárszékre emlékeztet a horrorisztikus szövegkönyv miatt. Ha azonban a pozitív tulajdonságoknál maradunk, egyszer nézhető alkotásról van szó: 6.5 pont a 10-ből, az IMDB-s 7,5 pontot durva túlzásnak tartom.

Aki szereti a bírókat, jogászokat, az amerikai jogi környzetet, Robert Downey Jr-t, az öregembereket, az amerikai kisvárosokat, a kukoricatáblákat, a katolikus iskolák szövegkörnyezetének megfelelő, káromkodásmentes beszédstílust, a törvény és az igazság mindenekfelett állását, az azonnal rohanjon a tékába és kölcsönözze ki a filmet.

Aki viszont allergiás a sokszor értelmetlenül agyoncsavart párbeszédekre, a kiszámítható végkifejletre, és a halálra, az messziről kerülje A bírót.

Bééééke veletek!