Végy egy frissen szabadult sittest. Adj hozzá egy cellatársat, akit a szabadulása után elhagyott a barátnője, az anyja meghalt és az apját kitoloncolták (de legalább vett egy kocsit!! - a közönség pedig sikítva röhög...). Börtönviseltként persze nem egyszerű az élet, amint kiderül, hogy az ember betöréses rablásért és tolvajlásért, vagyis "menő bűntényért" ült, rögtön ki is rúgják. A gyereknek egy hős kell, aki felnéz az apjára, a volt feleségnek gyerektartás, a volt feleség új rendőr pasijának pedig egy olyan apuka, aki békén hagyja a kis családot. Hát igen. Scott Lang (Paul Rudd) élete talán sosem volt ennél idillibb. Hogy kisegítse a havert, Luis (Michael Peña), a volt cellatárs gyorsan felajánl Scottnak egy jól fizető, nem éppen legális melót. Emberünk kitart, míg lehet, új, tiszta életet szeretne élni, ám rövid időn belül rájön, hogy a víz csak a port mossa le róla, a múlt hibáit viszont nem. Ez azonban még csak a kezdet. Méghozzá A Hangya kezdete.

És mivelhogy ez még csak a kezdet, itt lép a képbe dr. Hank Pym (Michael Douglas), az a tudós, aki kifejlesztette a Pym-részecskét, mely segítségével egy tárgy/ember egy rovar méretére képes zsugorodni, ugyanakkor a fizikai ereje megsokszorozódik. Ehhez persze azért kell ám egy védőruha is. Pym egyébként az eredeti Hangya, ex-shieldes, miután kilépett a szervezetből, saját céget alapított. Ám onnan évekkel később tanítványa, Daren Cross (Corey Stoll) túrta ki saját lánya, Hope (Evangeline Lilly) segítségével. Daren játszani kezd a Pym-részecskével, saját zsugor-ruhát fejleszt, hogy aztán a legtöbbet ígérőnek adja oda a fejlesztést - nem számít, hogy a vevő a Hydra, vagy a Nemzetbiztonság. A jó doktor ezt nem tűrheti szó nélkül, ezért szüksége van valakire, aki megállítja nem épp jó útra tért ex-patronáltját, ez a valaki pedig nem más, mint.... dobpergés... Scott Lang. Emberünknek meg kell tanulnia kihasználni a zsugorítás előnyeit, össze kell haverkodnia a hangyákkal, és persze a kis csapatnak azt is ki kell találnia, hogyan lopják el Darentől a "Fullánk"-ruhát.

Nem láttad az Avengerst? Szégyelld magad!!!! 

Ha azt gondoltad, hogy Paul Ruddon kívül nem történhetett rosszabb idén a Marvelel, tévedsz. Azt ugyanis a fene sem gondolta volna, hogy a képregényóriás az önpromotálással cseszi szét az egyébként is sok bizonytalansággal övezett filmjét. Mert ha azt gondoltad, hogy A Hangya a Hangyáról szól, vagy a hangyákról, vagy egy hangyás fickóról, vagy egy hangya-kutatóról, hát barátom, nagyot tévedsz. A Hangya ugyanis a Bosszúállókról szól, a Bosszúállók nélkül. Mind a 110 perce. BEZONY. Az persze nem újdonság, hogy a Marvel Studios által készített képregényadaptációkban vannak átfedések, és utalgatnak a korábbi filmekre, de ilyen szintű, direkt arcba tolós reklámot még soha nem próbáltak meg ledugni a jónép torkán. A S.H.I.E.L.D. még valahol érthető, a Hydrát még lenyeljük. Köhögve, de még a Starkokat is, viszont azt, hogy a film minden 20. percében van valami direkt reklám a Vasemberről, Thorról vagy Amerika Kapitányról, na azt hagyjuk már gyerekek, de komolyan! Ó, a legjobb részt inkább le se lövöm, szúrjátok csak ti is tökön magatokat annál a résznél. Ez remekül bizonyítja azt, hogy nem csak a közönség gondolta úgy, hogy önmagában kevés lesz a Hangya ahhoz, hogy elvigyen a hátán egyedül egy egész estés filmet, de maguk a készítők is inkább az Avengers eddigi sikerére próbáltak apellálni, merthát ha olyan bögrékből több tíz milliót sikerült eladni, akkor talán erre a filmre is vesznek egy jegyet a gyerekek. (A Bosszúállók 2: Ultron koráról részletesebben ide kattintva olvashatsz.) És ha itt megállt volna a sikerdaráló, akkor be is fogom a szám, de olyan szinten tele volt termékelhelyezésekkel a film, hogy a film háromnegyedénél, Thomas, a kis gőzmozdony megjelenésekor szabályosan elsírtam magam. De nem örömömben.

Bűnözőnek lenni jó 

Érdekes egyébként az a szemlélet, amivel az alkotók az alapsztorit képernyőre adaptálták. Egyetlen alkalommal sem feledik el ugyanis kimondatni a karakterekkel azt, hogy vannak "menő", és vannak "nem menő" bűncselekmények. Menőnek az számít, ha azért lopsz/csalsz/betörsz, hogy visszaadd az elvett pénzt/javakat a szegényeknek, a keményen dolgozó kisembereknek, akikhez az alapvetően tartozik, vagy épp a nagyobb jóért. Viszont az, ha valakit megölsz, az már nem cool. Ezen analógia mentén annak is menőnek kellene lennie, ha valaki egy sorozatgyilkos torkát vágja el, de ez mégsem menő, mert ezt a "Menő Bűncselekmények Kódexében", amit természetesen a Marvel agytrösztje tart elzárva egy csomó más királyság mellett, nem tartalmazza.

Oké, sittesnek lenni szopás, meg az is, hogy rengeteg diszkriminációban van részük, és adódnak olyan élethelyzetek, mikor az embernek nincs más választása, lop, hogy etetni tudja a családját. Az viszont nem feltétlen a legjobb üzenet a gyerekek felé - mert akárhogy is, a képregényrajongók és a Marvel-filmek célközönségét még mindig nagy számban teszik ki a 18 éven aluliak -, hogy cégek biztonsági rendszerét, széfeket feltörni és fosztogatni baró dolog. 

Ugyanennyire zavaró az, hogy jó néhány olyan jelenetet is tartalmaz a film, amin inkább sírni kéne, nem röhögni. Ami nyilván azokat nem zavarja majd, akiknek morbid a humoruk és egy pici empátia sem szorult beléjük, ellenkező esetben azonban lesz néhány kellemetlen pillanatod A Hangyát nézve, mikor nem tudod eldönteni, hogy ez most mi az isten volt. Ez a kisvideó tökéletesen reprezentálja a dolgot. Pont ennyire kényelmetlen nézni :3

De ennyi siránkozás legyen is elég mára. 

Nincs radioaktív pók és a mutánsok is otthon maradtak

A Hangya sorozat mondhatni kicsit kilóg a szokványos Marvel történetek közül, ennek pedig csak egy oka van. Itt nem arról van szó, hogy egy veleszületett képesség miatt válik valaki hőssé, vagy épp azért, mert megcsípi egy pók, vagy a szemébe raidoaktív vegyszer kerül, amitől megvakul, de ultrahangokkal azért még elég jól tud tájékozódni. Ebben az esetben egy ruha az, ami felvértez a speciális képességekkel, ez pedig akárhonnan nézzük, kicsit közelebb hozza a karaktert a nézőkhöz. Itt is érvényesül a szokásos képlet, mármint az, hogy egy jobb sorsra érdemes ember kap nagy lehetőséget, és természetesen végül a szerettei és a világ megmentését választja a gonoszkodás helyett, mégis, valahogy emberközelibbnek hat ez az egész, mintha mutánsok harcolnának egymással és a nem mutánsokkal a jogaikért és a szabadságért. Talán épp azért, mert a Hangya nem egy kicsit kívül esik ezen a szekvencián, de legalábbis most, az alapsztori bebetonozásánál még messze jár attól, hogy ő maga is a Bosszú Angyalává váljon. If you know, how I mean... És azt is hozzá kell tenni, hogy ez a film inkább hasonlít egy bankrablós akciófilmhez, mint egy szuperhősöshöz. 

Paul Rudd, az Ocean's Eleven 14. rablója

Van egy olyan érzésem, hogy arra a hírre, hogy Paul Ruddot felkérték A Hangya főszereplőjének, minden jóízlésű mozirajongó felhördült, legalább 15 másodpercre. A színészt leginkább könnyű szórakozást ígérő komédiák balsorsú főhőseként ismerhetjük, aki csetlik, botlik, hülye helyzetekbe keveredik, hibákat követ el, hogy aztán élete párja megbocsájthasson neki, egyszóval

ő korunk Stanja és Panja, csak épp egyben. Nincs gombóc szilva nélkül, nincs nepper drog nélkül, ahogy mit sem ér egy sebész orvosi műhibaper nélkül, szóval egyetlen jó vígjáték sem nélkülözheti az öreg Pault. És. Ez. Így. Van. Rendjén.

Azért, hogy ne érezzük úgy, hogy egy újabb Rudd-féle gyöngyszemet tekintünk meg a moziban, és persze a Marvel karaktert is a felszínen tartsák a hajótörés után, az alkotók egyféle rabló-pandúros utánérzéssel dobták meg az egész filmet, így olyan, mintha egy csomagban kapta volna meg a néző az Ocean's Eleven, az Ocean's Twelve és az Ocean's Thirteen sztoriját, megfejelve a képregényes életérzéssel, meg a B kategóriás vígjátékok legjobb poénjaival. Ami egyébként jobban működik, mint ahogy az ember azt elsőre gondolná. Sőt, Paul sem olyan tragikus, mint ahogy azt sokan előre megjósolták. Persze azért a film végén maradnak az emberben kétségek afelől, hogy biztos jó választás volt-e, de aztán úgyis rájövünk, hogy ez ellen már nem igazán lehet mit tenni. Ennek fényében vizsgálva színészi teljesítményét pedig állíthatom, hogy rendben volt az, amit művelt, nem érzem sokkal többnek a játékát annál, mint amit már megszoktunk tőle. A karakterben rejlő rejtett és egyértelmű humortartalékokkal egyformán jól bánik, akkor dobál meg viccekkel, mikor elvárod tőle és kellően komollyá válik akkor is, mikor akcióról van szó. Van persze, mikor elkap a B kategóriás vígjáték érzés, de mégis sikerül kirángatnia ebből az állapotból és meggyőz arról, hogy ez bizony egy akciófilm.

Michael Douglasnek azonban határozottan jól áll, hogy végre csatlakozott az univerzumhoz (amúgy marad egyáltalán olyan híres színész Hollywoodban, aki még nem vette fel a szuperhős-gúnyát?!). Könnyed eleganciával hozza az ex-szuperhőst, a férjet, aki elvesztette feleségét, az apát, aki lánya szeretetéért küzd, a tudóst, aki nagy jelentőségű eszközt fejlesztett ki, és az embert, aki a vele történtek ellenére képes fanyar humorral elcsapni a dolgok élét. Karaktere azonban kicsit sablonos lett, jelleme nagyban hasonlít minden olyan öreg fickóéra, aki eddig segítő szándékkal lépett fel szuperhős-ügyben. Kicsit olyan ő, mint Ben bácsi a Pókemberből és Erik Selvig a Thorból egyben, megfejelve Nick Fury-vel. Douglasnek persze nem az volt a feladata, hogy írja át a forgatókönyvet és tegye ellenállhatatlan szexbombává/kiöregedett, de még ma is halállazán torkokat átmetsző szuperügynökké Hank Pymet, de túl sokat sem tett az ellen, hogy egy nyugdíjas tudóssá váljék. Merthát ennek a szerepnek 100%-ban megfelelt.

Evangeline Lilly (igen, a tündelány a Hobbitból...) szerepe Hope van Dyne-ként meglepően üde jelenség volt a férfiak uralta szereplőgárdában. Ugyanakkor ő játszotta el annak a hülye picsának a szerepét is, akit szögesdróttal vernél el a bárgyúságáért. Az apám-hagyta-meghalni-anyámat-ezért-élete-végéig-utálni-fogom típusú tudóspalánta gyakorlatilag szexi háttérkellékként pattogott végig a vetítővásznon. Semmit nem tett azért, hogy a terv megvalósuljon, sőt, igazából végig csak hátráltatta a szereplőket céljuk elérése érdekében. És nem azért, mert másik ligában játszott. Egyszerűen csak túl hülye volt ahhoz, hogy továbblásson a haragján - amiből az is tökéletesen látszik, hogy két életképtelen idióta írta a forgatókönyvet. Merthát a nagy dolgokat csak férfiak képesek megoldani (lányok, takarodjatok a konyhába takarítani, aztán a hálószobába, térdelni). Annak ellenére, hogy egy elég kemény karaktert kapott Lilly, ügyesen elbánt vele. Amint azt már korábbi kritikákban is említettem, az antipatikus szerepeket játszókról úgy lehet a leginkább lemérni, jó munkát végeztek-e, ha rühelljük őket. Hát, Lilly tökéletesen elérte a célját.

Az említésre méltó karakterek között van még Corey Stollt is, akit a House of Cards című sorozatból ismerhet a mélyen tisztelt plénum. Csak azért nem merem leírni azt, hogy szar színész, mert láttam már, mire képes valójában, és sajnos a Hangyában korántsem tudta hozni azt a színvonalat, amit elvártam tőle. Ha valakire azt lehet mondani, hogy fullban nyomta a kretént, na az ő volt. Az egy dolog, hogy egy hatalom és pénzéhes tudóst kellett hoznia, azt az őrületet és a pokol összes lángját, ami a szeméből sütött viszont semmi nem indokolta. És emiatt olyan volt, mint béna gyerek a homokozóban, kislapát és mankó nélkül, akit minden kis srác kiröhög. Egyszerűen már-már kínos volt nézni, hogyan kapálózik, kaparászik és próbál kimászni abból a gödörből, amibe belelökték. Néha úgy tűnt, mintha sikerülne kimásznia, aztán mindig jött valaki, aki a kezére taposott és visszazuhant oda, ahonnan jött. Sajnos. 

Még egy bolha sem tud ilyen szépen ugrálni

Amit még mindenképpen ki kell emelni a Hangyával kapcsolatban, az a koreográfia és az akciójelenetek képi világa. Ebben mindig is profi volt a Marvel Studios. Az akciójelenetek azok, amik igazán szépek, pörgősek és izgalmasak, éppen emiatt működik egyébként az egész film is, emeli ki a süllyedésre ítélt szuperhős-filmek közül és kárpótol a filmben elkövetett összes gyökérségért. Talán még Thomasért, a kis gőzmozdonyért is. Tény, hogy az állandó térváltás sok potenciált tartogat, ezt jól kihasználva pedig izgalmasabbá tehető a film. Ezzel pedig nem is volt gond, néha tényleg úgy érezheti magát az ember, mintha Scottal együtt menekülne egy vízcsepp elől, vagy zuhan kering a keverőpulton, egy lemezen. Úgyhogy a vizuális effektekért le a kalappal, a forgatókönyvírók pedig vegyenek példát, majd ássák el magukat a büdös picsába, az olyan emberek nem érdemelnek költséges internettárhelyet, akiknek fingjuk nincs arról, hogy kell megírni egy karaktert, vagy hogy néz ki egy normális szövegkönyv. 

Summa Summarum

A Hangya nem lett annyira szörnyű, mint amennyire vártam. Az egekig magasztaló ódákat és kritikákat azonban egyáltalán nem értem a filmmel kapcsolatban, mert igenis vannak hibái, amiket jó lenne elismerni, illetve kiküszöbölni a folytatásban. Ennek ellenére nem egy felejthető Marvel mozi (amúgy az Elektrára emlékszik még valaki? Így utólag talán az a legrosszabb, a harmadik X-Men után...), amit az elvárt és teljesített színészi játék, illetve a remekül összerakott, pörgős akciójelenetek tesznek egyedivé. Persze alapvetően jobb lett volna, ha a 616-os Földön játszódó Ant-mant forgatja le a stúdió, nem pedig a 199999-es Földön játszódót, hiszen érdekesebb történetet kaptunk volna, és nem kellett volna feltölteni az üresjáratokat Bosszúállók reklámmal, de az ember utólag már ne reklamáljon. Talán mégiscsak igaz. A Marvel nem tud szar filmet csinálni.

Ha szereted a szuperhősöket, a Marvel univerzumot, néznél egy látványos, egyben humoros akciófilmet, és szeretnéd látni, hogy dolgoznak a profi mackósok, A Hangya egy olyan film, amit nem kéne kihagynod.

Viszont ha ódzkodsz a rovaroktól (elég sok van benne...), allergiás vagy a közhelyes poénokra és azt sem viseled túl jól, ha egy főgonosz túljátssza a szerepét, akkor ez nem a te filmed lesz. 

Na csóközön. És még valami az új kritikáról: szólj a szomszédnak is!