Ha egy skandináv krimit láttál, majdnem mindet láttad - mondanám, ha ez igaz lenne, de nem teljesen ez a helyzet. Azért azt megjegyezném, hogy ami számomra eddig kiderült a svéd, norvég és dán bűnügyi sorozatokból és filmekből az, hogy ezekben az országokban többnyire sötét és hideg van, folyton borult az ég és fúj a szél, mindenki depressziós és általában egynél több mentális betegségben szenved, egyébként pedig olyan emberek népesítik be a városokat és a vidéket, akik vagy milliárdosok, vagy a társadalom peremén élnek, esetleg kiégett rendőrök. Ráadásul minden tele van vérrel, nemi erőszakkal és gyilkossággal. Nnnnna. Nem tévedsz nagyot, ha azt gondolod, hogy a Fácángyilkosok sem különb. És ez lehetne jó hír is. De sajnos ezúttal nem az. Mondom, miért.

Vegyünk alapul egy dán rendőrkapitányságot, benne a döglött akták ügyosztályával, amelynek a vezetője mindig morcos. Társa próbál ezzel a ténnyel nem különösebben foglalkozni, mert szegénynek „rajta kívül nincs senkije", a titkárnők pedig úgy váltják egymást, mint ahogy más a bugyiját szokta. Persze a történet elején új Micike érkezik a fedélzetre, de hát egyem meg, olyan sok vizet nem zavar. Szóóóóóval, főhősünk, Morci Nyomozó (becsületes nevén Mørck) egyik este hazafelé összefut egy bekattant öregúrral, aki mindenáron azt akarja, hogy Morci foglalkozzon a gyerekei ügyével. Nyomozónk persze elhajtja a bácsit a picsába, aki emiatt felvágja az ereit, és... hát igen, meghal. Morci erre már felkapja a fejét, és bűntudattól hajtva nekiesik egy nagyjából húsz éves ügynek: kiderül, a tizenéves ikergyerekeket megerőszakolták, megverték és megölték, s habár egy tag feladta magát és bevallotta a gyilkosságokat, illetve leülte érte az idejét, ez nem volt elégtétel. Valami hibádzott a történetben, úgyhogy a bácsi tovább nyomozott, hasztalan. Morci és Kuka Nyomozó ezért elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, rájönnek, hogy nem teljesen döglött még meg a ló, úgyhogy megülik: lehet egy szemtanú, Kimmie, aki a gyerekek internátusbéli "pajtija" volt, csakhogy a lány felszívódott. A nyomok a sötét utcákra, az internátusba vezetnek, onnan pedig milliomosok vadászataira, hogy aztán neves, érinthetetlen emberek is a gyanúsítottak listájára kerülnek. Tádááááá.

A történet érdekessége, hogy... várjál... várjál... ja, hogy az alkotók kicsináltak benne mindent, ami egy kicsit is érdekes lehet? ÁÁááááá. Közelebbről nézve történet sincs, mert az a film közepén atomjaira hullik.

A Fácángyilkosok egy sorozat, nem pedig egy egész estés film

Hiába álcázza magát az utóbbinak, ez nem egy egész estés film. Nincsenek benne konkrétumok a karakterekről, szinte semmit nem tudunk meg a hátterükről, sőt, mintha az alkotók direkt elvárták volna, hogy ismerjük a szereplőket, már jó előre. És ez egy egyáltalán nem téves megfigyelés. ((Habár a trailer figyelmeztet arra, hogy ami azóta történt – na jó, a trailer kurvára félrevezető amúgy.)) A Fácángyilkosok ugyanis egy öt részből álló könyvsorozat második része (A Q-ügyosztály esetei), az elsőt, a Nyomtalanult szintén megfilmesítették.

Szóval elkezded nézni a Fácángyilkosokat, de ha nem láttad az előző epizódot, állsz, mint fasz a lakodalomban, nulla háttér információval, és egyszerűen nem érted, hogy Mørck miért olyan egyszerű, mint egy faék, Assad miért ilyen papucs, a rendőrfőnököt meg miért lehet korrupcióval vádolni, csakúgy, hát nincs semmi tekintélye??? Tehát a film alapkaraktereit nagyjából csak azok fogják érteni, akik olvasták a pentalógiát, vagy vették a fáradtságot arra, hogy megnézzék az első részt.

Itt azonban nem áll meg a lokomotív, száguld tovább, hiszen ha túllendülünk a film hátterének totális dezinformáltságán, szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy a történet olyan mennyiségű jelentéktelen mellékszállal rendelkezik, hogy az már fáj. Egyszerűen semmit nem ad hozzá a főszálhoz, vagy a karakterfejlődéshez az, hogy Morci Nyomozónak van egy fia, aki pár napot nála héderezik és utálja az öregét (legalábbis feltételezem, hogy rokoni kapcsolatban állnak, mert még ez sem derül ki két óra alatt!?!!!!#@$&^!?!!). Ahogy az sem, hogy az eredetileg gyilkossággal vádolt pasas tőzsdézik és ebből él; az, hogy az egyetlen még valamire való nyom a kezdetekkor egy hangfelvétel, amin egy verset zokog a telefonba a szemtanú, Kimmie, a mostohaanyja kihallgatása pedig feleslegesebb, mint egy férfi hátának legyantázása... huh, és hemzseg az ilyen szálaktól az egész film. Ezek egyébként jelképezhetnék a döglött ügyek felderítésének nehézségét és mondhatni hiábavalóságát, csakhogy annyira szerencsétlenül illesztették őket a filmhez, totálisan logikátlanul, hogy az inkább idegesítőek, mint megvilágosítóak.

És persze a film során az is kiderül, hogy nem az a fontos: a meggyilkolt ikrek számára igazságot szolgáltasson a hatóság. Itt ugyanis nem ők az igazi áldozatok, és igazából 10 perc alatt meg is feledkezünk róluk. Hanem Kimmie az. Nagyjából a felbukkanása után 3 másodperccel a történet főhőse lesz, és nem tudod, miért, mit keres itt, minek csinálja azt, amit, de azt sem tudod eldönteni egy idő után, hogy miért szurkolsz neki, mikor egyértelműen kiderül, hogy egy, a szó szoros értelmében vett pszichopata ribanc. A legfurcsább az, hogy ő egyben a film legérdekesebb és legkomplexebb karaktere is, hiszen a kamaszkori vad lázadást: piálást, füvezést, egyre nagyobb bűntényekben (iskolatársak összeverésétől a nemi erőszakig és gyilkosságig) tettestársként való részvételt, személyes tragédiát, majd éveken át tartó bujkálást túlélve igazságot szolgáltat magának, és azoknak, akikkel régi pasija, a később multimilliomossá váló Ditlev és a főfácánvadász Ulrik elkövettek áldozataik ellen. Ezen felül ő az egyetlen, aki képes adaptálódni, fejlődni, még akkor is, ha ez a fejlődés nem felfelé ível, hanem lefelé. Legalább tart valahová, a többi szereplővel ellentétben.

Mivel a karakterekről mást nem tudok írni azon kívül, hogy Morci Nyomozó kiégett, semmilyen, Kuka Nyomozóhoz hasonlóan, Micike titkárnő teszi a dolgát háttérben és néha meglepődik azon, hogy senkit nem érdekel, Ditlev igazi szarházi, seggfej milliomos Patric Bateman-es pszichózissal, Ulrik pedig a perverz, beteg-állatságával asszisztál is a dologhoz, térjünk rá inkább a színészi játékra. Ami ugye nem sok van.

Nikolaj Lie Kaa (Morci Nyomozó) a maga neander-völgyiségével összesen két színészi eszközzel operál az egész film alatt: folyton undorodik valamitől és hasonló gyakorisággal produkál meglepettséget. Brávó. Szerintem amúgy tele van az arca botoxszal, úgyhogy egyéb mimikára nem is képes, szóval amilyen üres és jellegtelen a karaktere, olyan az ábrázata is. A társát játszó Fares Fares szerencsére egyetlen érzelmi megnyilvánulással többet hoz, szóval nála néha elvillan egy mosoly is, amolyan „hihi, én vagyok a legjobb barátod” feelinggel, szintén jár a gratuláció. Pilou Asbæk, a pöcsfej Ditlev szerepében viszont hálistennek már képes hozni a figurát, és a többiekkel ellentétben habár visszafogottan, de színészkedik is. Az elkényeztetett, kegyetlen úri-gyerekből átalakuló bosszúszomjas, bocsánatot nem ismerő milliomos karakterén láthatóan sokat dolgozott a színész, úgyhogy a főgonosz-vonal legalább rendben van. És ott van a Kimmie-t játszó Danica Curcic is, aki érzékenyen hozza a megtört lányt és a szívós csövest.

Habár a forgatókönyvvel a legkevésbé sem lehetünk elégedettek, mert egy egészen jó ötletből egy egészen béna film született, a képi világ azért meglehetősen érzékletes, és a skandináv krimikre jellemzően igencsak komor, atmoszferikus. A legviccesebb egyébként az, hogy habár a film címe Fácángyilkosok, egyetlen fácán sincs a filmben. Muhaha.

Végső soron

A Fácángyilkosok sajnos egy elpuskázott mozira sikeredett, pedig a dánok azért tudnak jó krimiket írni és filmeket készíteni, már bizonyították párszor. A klisés történet szétmorzsolódik, s habár a darabjaiból végül új sztori épül, az sajnos nem jó. A mellékszálak aránytalanok és sokszor feleslegesek a végkifejlet szempontjából. A karakterek jellegtelenek, amin a színészi játék sem sokat segít. A film önállóan nem állja meg a helyét, azoknak viszont, akik ismerik a könyveket, illetve az előző részt, talán érdekes lehet végignézni, mit műveltek az alkotók a képernyőn (állítólag a filmek jobbak, mint az alapkönyvek, szóval képzelem, milyen lehet az alap...).