Ha egy skandináv krimit láttál, majdnem mindet láttad - mondanám, ha ez igaz lenne, de nem teljesen ez a helyzet. Azért azt megjegyezném, hogy ami számomra eddig kiderült a svéd, norvég és dán bűnügyi sorozatokból és filmekből az, hogy ezekben az országokban többnyire sötét és hideg van, folyton borult az ég és fúj a szél, mindenki depressziós és általában egynél több mentális betegségben szenved, egyébként pedig olyan emberek népesítik be a városokat és a vidéket, akik vagy milliárdosok, vagy a társadalom peremén élnek, esetleg kiégett rendőrök. Ráadásul minden tele van vérrel, nemi erőszakkal és gyilkossággal. Nnnnna. Nem tévedsz nagyot, ha azt gondolod, hogy a Fácángyilkosok sem különb. És ez lehetne jó hír is. De sajnos ezúttal nem az. Mondom, miért.

Vannak azok a filmek, amiket mindenki csak úgy emleget, hogy ha ezt kihagyod, nem vagy ember. Nálam ilyen minimum az összes David Fincher, Wes Anderson, Guy Ritcie és Matthew Vaughn film, a Star Wars IV-V-VI, A tanú, A requiem egy álomért, A pillangó hatás, vagy akár a Casablanca és az Elfújta a szél. Vannak olyan filmek, amiket muszáj többször megnézned, mert annyira szíven ütöttek, hogy képtelen vagy elszakadni tőlük - erre jó példa a Felhő Atlasz, a Közönséges Bűnözők, A ragyogás és a Kecskebűvölők. Vannak olyan filmek, amik habár csak réteget érintenek, de mindenképp megnézed, ha érdekel a téma: az Amikor a farok csóválja, a Hair, az Amerikai história X, vagy a Trainspotting. És ott vannak azok a filmek, amiket méltatlanul felejtettek el, pedig igencsak jó alkotások: ilyen a Coraline és a titkos ajtó, a Never Let Me Go és a Mr. Nobody (amelyeket szépen sorban, a következő alkalmakkor górcső alá veszek majd), ezekhez jön a 2006-os Zuhanás, Tarsem Singh rendezésében. Látvány. L á t v á n y. Ez egy kibaszot csodálatos L Á T V Á N Y!

Először is. Hű. Hűűűűű. Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűha. Legfőképp azért, mert a film nézése közben kegyetlenül elfeküdtem a nyakam, és még negyed óra elteltével is alig akar mozogni.

Másodszor. Ha már rendkívüli égi jelenségnek lehettünk tanúi ma - egy részleges napfogyatkozás képében -, miért ne beszélgethetnénk hasonló témáról? Csillagok között.

Ja, és még valami. Ez nem szokványos kritika lesz. A Spoiler allertre tessék nagyon figyelni, nem véletlenül van kint!!

Kingsman: a film, ami nem csak a főgonoszok miatt rendkívül szórakoztató.

Mi kell egy jó vígjátékhoz? Vicces alaptörténet? Jó gagek? Frappáns helyzetkomikumok? Megmondom én! Johnny Depp vicces fejfedőben! Khöm. Akarom mondani - Johhny Depp vicces arcszőrzetben. A Mortdecai ugyanis épp ezt igyekszik letolni a torkunkon. Várjatok, összefoglalom a filmet orosz barátaink segítségével:

Van ezek után kérdés? ÓÓÓÓóóó, de még mennyi!

Mi az, amit mindenki tud Stephen Hawkingról? Több mint valószínű, hogy a következő két dolgot: tolószékes és tudós. De ha belógatjuk a képbe az elméleti fizika, meg ősrobbanás, meg Higgs-bozon, meg gravitációs hullám, meg ilyen (totál kínai?!?!) fogalmakat, talán kicsit közelebb kerülünk a valósághoz. Ezzel talán... De nem feltétlenül egy mézes-mázos életrajzi filmen keresztül. Lássuk A mindenség elméletét! 

Fejet fel, hajat besimít, kamera beáll, szépen mozdul a testel. Nacit fel, irány a színpad. Múlt vasárnap négy szobrot vitt haza a Birdman az Oscar-gáláról. Miért? Eljött az a pillanat, mikor Alejandro González Iñárritu beültet több millió nézőt. A színházba. Akarom mondani a moziba. Vagyis a filmszínházba. 

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: 

Sose szabad fullba nyomni a kretént.

Emlékszik bárki arra a bizonyos filmre 2001-ből? Arra, ami John Forbes Nash amerikai matematikusról szól. Arról az emberről, aki a játékelmélet terén ért el kiemelkedő eredményt, és aki nem mellesleg paranoid skizofréniától szenvedett. És akit nem Sherlock alakított. Bocs. Szóval az a mozi 4 Oscar-díjat és 4 Golden Globe-ot kapott. Miért? Tudja a halál, 14 éve volt. Igazából az, hogy az A Beautiful mind kurvajó. És mit tesz isten? 2015-ben kijön egy ehhez kísértetiesen hasonló film, ami habár a meleg Alan Turingról szól, valahogy mégis... Neeeee. Ne cifrázzuk a hányást, mert attól se illatosabb, se szebb nem lesz. Mai filmünk - ha jól számolom - a 8 Oscar-díjra jelölt Kódjátszma.

Előre bocsájtom: kurvára imádom. És nem. Ez rohadtul nem egy kicseszett highscoolmusical, vagy francos stepup.

Egy remek dal, mint ahogy egy remek fellépés titka a pontos időzítés. Nincs mese, ha csúszik egy szólam, ha rosszul hangolt egy hangszer, ha hamis egy hang, elnyesték az egészet, annyi erővel meg már fásyzsülike is parádézhat az idegeiden. Pontosan ugyan ez a helyzet a filmekkel is: ha rossz a szövegkönyv, ha nem megfelelő a színészi kelléktár, ha nem stimmel a szövegkönyv, ha rosszul vágnak a vágók, értelmetlenné válik a projektbe ölt munka, és nézhetsz inkább valóvilágot barátokközttel, széles vásznon.

[30-35 közötti, egyértelműen randizó pár a moziban, a film közepén, nő a pasinak]

- És? Tetszik a film?

- Aha, jó.

-  Neked amúgy bejönnek ezek a szexuális játékok?

- Hááááááát............... nem............. tudom..............